2015. január 25., vasárnap

Édesburgonya vagy batáta


Tavaly hallottam a batátáról, hogy jó talaj takaró, még a gyomnövényeket is elnyomja, így kevesebbet kell kapálni, gyomlálni és még cukorbetegeknek is lehet fogyasztani, ezért még akkor elhatároztam, hogy jövőre, azaz idén én is kipróbálom ezt a növényt is.
Vettem is 2 szem gumót (azért csak ennyit, mert szinte aranyárban mérik, közel 1000 forint kilója) még november környékén, hogy majd alkalom adtán kipróbálom, megsütöm,  - nos szépen elfeledkeztem róla.....
Január elején, jutott eszembe, amikor épp krumplit sütöttem rántott húshoz, és lám az egyik már éppen csírázott is, nos másfelet megsütöttem, elsőre persze szokatlan volt az íze, és elárulhatom, nem fogok hanyat-homlok rohanni, hogy mindennap ilyet egyek, de ha sikerül nekem is termelni, akkor bizony gyakrabban sorra kerül a mi konyhánkban is.

A megmaradt fél gumót a csíráival, szépen elültettem január közepén és mára már ilyen szép kis hajtások nőttek rajta:







Ezeket a hajtásokat, majd ha 15-20cm-ek lesznek le kell tördelni, beletenni vízbe és ott gyökereztetni és majd valamikor május körül kiültetni a kertbe..... óó de sokára lesz az még.....


és legyen itt egy videó is:







meg még egy :)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése